Híd a világ szellemisége és az ember fizikai léte között
 
Materialista korunk csak az ember fizikaiságát veszi tekintetbe, pedig az ember a kozmosz gyermeke: állandóan hatnak rá a világmindenség erői. Rudolf Steiner ebben a tizenkét előadásból álló ciklusában ezt a kapcsolatot veszi szemügyre, különös tekintettel arra, hogy az ember fizikaisága hármas tagozódású (fej, mell, végtagok), valamint arra a módra, ahogyan e hármas rendszer révén a kozmoszba illeszkedik. Ennek kapcsán számos fontos területet érint – például hogy az újratestesülés során hogyan alakulnak át az ember erői –, egyben kifejti, hogy csak a szellemtudomány segítségével hidalható át a fizikai és a morális világrend között jelenleg fenn álló ellentét.
 
Ahol az emberben anyag semmisül meg, látszattá válik, és új anyag jön létre, ott van meg a szabadság lehetősége, és ott van meg a szeretet lehetősége. A szeretet és a szabadság összetartozik, ahogyan már „A szabadság filozófiája” című munkámban is utaltam rá. Aki valamilyen világszemlélet alapján az anyag megmaradásáról beszél, az egyfelől a szabadságot, másfelől pedig a kiteljesedett szeretetet irtja ki. Mert az emberben csakis azáltal jön létre a szeretet érzése, az odaadás valami iránt, amihez nem a múlt lök oda bennünket, hogy a múlt teljes­séggel elmúlik, látszattá válik, és valami új, egészen csíraállapotú jön létre; hasonlóképpen a szabad­sághoz, amely nem más, mint előre meg nem hatá­rozott cselekvés. A szabadságot és szeretetet való­ban csak a szellemtudományos világszemlélet tudja megragadni, semmi egyéb. Aki elmélyedt az utóbbi századok folyamán kibontakozó világképben, az megítélheti, hogy az újabb emberiség megcsonto­sodott gondolkodásával szemben milyen nehézsé­gekkel kell megküzdeni, hogy az elfogulatlan szel­lemtudományi  gondolkodást  érvényre  juttassuk.  A modern  természettudományos  világképben  tudni­illik szinte nem is léteznek olyan támpontok, ame­lyekből kiindulva el lehetne jutni a szabadság és a szeretet  igazi megértéséhez.