A vallás fogalmához szinte törvényszerûen és természetesen társítja szemléletünk az istenélmény érzelmi-hangulati átélésének különleges módját, a misztikát, az elragadtatás, a beleérzés és az istenivel való egybeolvadás pillanatát. Keresztény kultúránknak is fontos vonulata a misztika, a misztikus élmény története, amelynek klasszikusairól az ismert teológiai író, W. Nigg könyve ad számot. A mély lelki élményekben különösen gazdag középkor három dominikánus szerzetese, Eckhart, Suso és Teuler Nigg elemzésének tárgya, akiket ma is a „lelki látás” klasszikusainak tekinthetünk. Eckhart, a mester egy olyan világ szülötte volt, amelyet még Nagy Szent Albert és Szent Tamás skolasztikus racionalizmusa uralt, amit meg õ hagyott örökül utókorának, az egy sajátos misztikus „devotio moderna”, az ésszerûnek az élménnyel, az „ésszerû hitnek” a „hívõ hittel” való kiegészítése.
   Nigg Eckhart-históriája sajátos pszicho-história, amely a lelki ember dimenzióját mutatja korunk a lelki dolgokat csodabogárnak tekintõ embere számára. A tanítványok, Teuler és Suso példája is azt bizonyítja, hogy a vallásos beszéd maga is misztérium: a prédikátor testvérek a szó ereje, a látomás mélysége által valamit megkíséreltek adni abból, amire a modern ember racionális szemlélete – ha nagyvonalú is – legfeljebb annyit mond: a hit titka, a hit csodája. E látszat ellenére Nigg könyve nem lelkiségi munka: alapos bevezetés a középkori német misztika mélyrétegébe, abba a világba, amelybõl a késõi középkor lelkisége, jámborsága, már-már eretnek rajongása kibontakozott