A halál – a képzelt ellenség
Az emberek általában azt hiszik, hogy amikor majd nyugdíjasok lesznek, mást se fognak csinálni, mint pihenni, lazítani, örülni a szabadidőnek. Amikor azonban valóban eljön a nyugalomba vonulás ideje, az ember rájön, hogy nem tud pihenni, nem tud ellazulni, mert egész életében nyugtalan, feszült, ideges volt; egy nyugodt pillanata sem volt. És most hirtelen – csak azért, mert eljött a nyugdíj ideje – a test nem képes megváltozni; hatvan év megszokása nem oldható fel csak úgy.
Ráadásul az öregkor egyre inkább kitolódik; Európában sem ritka már a nyolcvan, kilencven, száz, vagy százhúsz év. A Kaukázusban vannak, nem is kevesen, akik már a százötven éves koron is túl vannak. És van néhány olyan is, aki száznyolcvan is elmúlt. Ezek az emberek még mindig kint dolgoznak a földeken, a gyümölcsösökben, a kertekben – igénylik a munkát. Ha valaki száznyolcvan évig élhet egyébként, akkor nem követelheted, hogy vonuljon vissza hatvan éves korában… életének csak az egyharmadát élte le… mi lesz a maradék kétharmad résszel? Kell, hogy feladatuk legyen ezután is.
Lassanként azonban minden munkát a gépek fognak végezni; a gép jobban, hatékonyabban, gyorsabban dolgozik. Ezer ember munkáját elvégzi egyetlen gép. Tízezer ember helyett dolgozik egyetlen számítógép… Az öregek szívesebben meghalnának, mintsem hogy fölöslegesnek érezzék magukat.
Több fejlett országban is léteznek olyan szervezetek, ahol az idősek alkotmányos jogot követelnek az öngyilkosság elkövetéséhez – és ezért nem hibáztathatja őket senki. Joggal mondják, hogy „Eleget éltünk már, szükségtelen tovább nyűglődnünk; örök nyugalomba szeretnénk vonulni. Mindenen keresztülmentünk már, nem vagyunk kíváncsiak már semmire. Nincsenek már álmaink, nincsenek már vágyaink. A Holnap üres és ijesztő számunkra – jobb lenne már meghalni.”
Én támogatom ezt a gondolatot; az eutanázia gondolatát. Minden országban, minden kórházban működnie kellene ilyen szolgáltatásnak azok számára, akik meg akarnak halni. Lehetne egy korhatárt szabni; mondjuk, ha valaki elmúlt nyolcvan éves, és meg szeretne halni… nagyon szép előkészületeket lehetne tenni: az ember pihenhetne, meghívhatná a barátait, a régi kollégáit, a szeretteit, szép zenéket hallgathatna, novellákat, verseket olvashatna, megnézhetné kedvenc filmjeit… mert ez az utolsó hónap.
Mi értelme van a fölösleges kínlódásnak? Elég egy injekció, s az ember egyre mélyebb álomba, majd végül a halálba merül. Egészen bizonyos vagyok, hogy az orvostudomány és minden kormány előbb-utóbb fejet hajt majd ez igény előtt, mert annyira humánus és természetes, hogy ha valaki eleget élt már – ha valakinek már a gyerekei is öregek, már ők is visszavonulni készülnek – akkor be kell fejezni.
Ha már a születés joga nem a tiéd, akkor legalább azt hadd döntsd el te, hogy mikor és hogyan halj meg. Ez, az alapvető emberi jogok része kell, hogy legyen.