Szerző | |
---|---|
Állapot |
8 500 Ft
Brain Gym és Én – az örömteli tanulás visszaszerzése
Paul E. Dennison, Phd., szaktanár, az alkalmazott neurológia úttörője, és nemzetközileg elismert szakértője a kognitív és olvasási készségeknek. Tanulási központjában 1960-ban kezdte el kutatni az olvasás folyamatát és annak kapcsolatát az agy fejlődésével, ami aztán alapjául szolgált a Brain Gym® megalkotásához, mely lehetővé tette, hogy az emberek olvasási készségeiket sikeressé változtassák. Mivel Dennison optimeristákkal is együtt dolgozott, tanulóinak olyan programot tudott kifejleszteni, mely egyszerű mozgásokkal elősegíti az egész érzékrendszer egyensúlyának megteremtését. Ezek a mozgássorok adták az ötletet a Brain Gym® megalkotásához.
Paul E. Dennison 1975-ben megkapta a “Phi Delta Kappa” Díjat a California Southern Egyetemen végzett kiemelkedő kutatómunkájáért, illetve doktori címet ajánlottak neki az olvasás, a kognitív fejlődés és rejtett beszéd készségeink kapcsolatának kutatásáért. Dennison kezdte el fejleszteni a később Edicational Kinesiology (Edu-K) – ”Tanulás mozgáson keresztül” – néven ismert programot. Felfedezéseit pedig a független fizikai mozgások különleges értelmezésére, a nyelvtanulásra, és a magasabb szintű tanulmányokra alapozta. Több, mint 15 országban tanított már és finom humoráról, szívnelengető előadásmódjáról ismert.
Szerző | |
---|---|
Állapot |
2 600 Ft
Szerző | |
---|---|
Állapot |
7 500 Ft
Szerző | |
---|---|
Állapot |
7 500 Ft
Szerző | |
---|---|
Állapot |
8 900 Ft