Paulo Coelho 1986-ban indult el a Santiago de Compostella-i zarándoklatra. 
„Azokban a napokban – vallja a szerző – spirituális érdeklődésem abból a meggyőződésből indult ki, miszerint léteznek titkok, rejtélyes utak, amelyeket néhányunk képes lehet megérteni és irányítani, annak ellenére, hogy mindez a legtöbb halandó számára nem sikerülne. Azt gondoltam, hogy ami elvezet az élet rejtélyeinek megismeréséhez, az csak komplikált, nehéz próbatétel lehet.” Az útinaplónak is olvasható műben a szerző három hónapos zarándokútra indul, hogy visszanyerje a RAM-rend mesterét megillető kardot.
Hétszáz kilométeres zarándoklata során számos veszéllyel kell szembenéznie: találkozik a transzcendens világgal, megküzd ördögeivel, megharcolja személyes harcait. Útközben mágikus gyakorlatokat tanul titokzatos vezetőjétől, amelyek emberfölötti képességekkel ruházzák fel.
Coelho szerint az ember számára a legfőbb veszély mindenekelőtt önmaga. Elsősorban magunkkal kell szembenéznünk, legyőznünk a gyarlóságainkat, félelmeinket, szenvedélyeinket, csak így közelíthetjük meg a tökéletességet és a szeretetet. Isten bennünk van – sugallja az író.
Ez az utazás valódi beavatássá vált: Coelho minden korábbi tudását megváltoztatta annak az egyszerű és természetes igazságnak a felismerése révén, miszerint „a Rendkívüli az Átlagemberek útján rejtezik”. Íróként arra törekszik, hogy feltárja lelkünk belső gazdagságát, és mindannyiunkat részesévé tegyen e felfedezésnek.
A zarándoklat nagyon fontos szerepet tölt be Paulo Coelho munkásságában. Nemcsak azért, mert ez volt az első regénye, hanem mert teljes képet fest az olvasó számára Coelho emberi természetéről, filozófiájáról és lélektani kutatásának mélységéről.